KÉPARCHÍVUM
Már ez is történelem:
Panelban lakók közül talán sokan már nem tudják, hogy hol és hogyan készültek a panelépületek beton elemei.


A "Panelüzem" és a "Házgyár" kifejezések ma már ismeretlen fogalmak, pedig a városunk nagy lakótelepeinek, a belváros, sőt még a Mecsekoldal egyes részeinek lakóépületei is itt készültek. A különféle beton- és panelelemeket gyártó üzem a Zsolnay Vilmos út - Álmos utca melletti területen volt.
1958. februárban megépült a panelüzem és még ebben az évben két kisérleti családiház épült fel panelelemekből. 1960-ban kezdődött el az első többszintes lakóház kivitelezése.
Mind a két fénykép 1969-ben készült, ekkor már a tömegtermelés folyt a BÉV panelüzemében. Lényegében itt készült az összes paneltípushoz szükséges panelelem még a környező városokba is jutott belőle (Siklós, Szentlőrinc, stb.).



Egy kis történelem a lakásszövetkezet környékéről:

1970 szeptemberében indult el a tereprendezés, hogy a három tíz emeletes panel épületnek előkészítsék a terepet. 1971 decemberében már áltak a tízemeletesek melyeket akkoriban "pizsama házaknak" is neveztek az eredeti csíkos mozaik burkolatuk miatt ill. a "Szalai utcai ikrek" néven is emlegették őket.

1969-ben még nincsenek tízemeletesek
1972-ben már áll az ügyészségi épület
Alakul a környék (1972)
A volt Szalai András út még csak kétsávos (1972)
Egy ritka felvétel 1971 decemberéből:
Ezt az 1971-ben készült felvételt már nem lehet megismételni, mivel az azóta beépült környezet (garázs és üzletsor) és a kiültetett magasra nőtt fák is megakadályozzák ezt.

1971
2007
Ez is a környék történetének egy érdekes részlete:

Az 1930-as térkép Majláth utcai része gyakorlatilag az 1960-as évek végéig változatlan volt. Ekkor indult a belváros ezen részének modernizálása azaz a régi épületek bontása (ekkor tünt el a Majláth utca) és alakult ki a volt Szalai András út azaz a mostani Nagy Lajos király útja.

A környék részlete egy 1930-as térképről
Térkép részlet napjainkból