LAKÓÉPÜLET TŰZVÉDELMI
SZABÁLYZAT
A "Jókai" Lakásszövetkezet alapszabályának
II. fejezete 8/2. pontjában foglalt felhatalmazás alapján az igazgatóság az
alábbi tűzvédelmi szabályzatot alkotta meg:
1.) Lakóépületben, továbbá annak helyiségeiben nem
szabad éghető anyagot olyan mennyiségben és módon tárolni, illetőleg azzal
olyan tevékenységet folytatni, továbbá olyan tűzveszélyes cselekményt végezni,
amely az épület, illetőleg helységeinek rendeltetésszerű használatától eltér,
tüzet vagy robbanást okozhat. Az építményt és annak valamennyi helyiségét csak
a használatbavételi engedélyben megállapított rendeltetésnek megfelelően szabad
használni.
2.) A lakóépületben és közvetlen környezetében
tűzveszélyes tevékenység (pl. hegesztés, nyílt
lánggal járó szigetelési munka, tűzveszéllyel járó
javítás stb.) csak alkalomszerűen és a vonatkozó előírásoknak megfelelően,
előzetesen írásban meghatározott feltételek alapján végezhető. Lakóépületben a
főrendeltetéshez alkalomszerűen kapcsolódó tevékenységeken túlmenően "A"
és "B" tűzveszélyességi osztályba tartozó tevékenységet folytatni nem
szabad.
3.) Dohányozni nem szabad a lakóépület "A",
"B",vagy "C" tűzveszélyességi osztályba tartozó
veszélyességi övezetében, helyiségében, továbbá ott, ahol az tüzet vagy
robbanást okozhat.
(pl. lift, bútor és lomtároló, padlástér, pincei
tüzelőanyag-tároló stb.). A dohányzási tilalmat nemzeti szabványban
meghatározott táblával, illetőleg piktogrammal kell jelölni.
4.) Parázsló, égő ruhaneműt, gyufát, pirotechnikai
anyagokat (pl. csillagszórót, petárdát stb.) és egyéb gyújtóforrást tilos olyan
helyre tenni, illetve ott eldobni, ahol az tüzet vagy robbanást okozhat (pl.
szemétgyűjtőbe, szemétledobóba dobni, ablakon kidobni stb.).
5.) Pincében (alagsorban), tetőtérben éghető anyagot csak
úgy és olyan mennyiségben szabad elhelyezni, hogy az a környezetére veszélyt ne
jelentsen, a tetőszerkezet és a kémény megközelítését ne akadályozzák és
szükség esetén eltávolíthatók legyenek.
6.) Tetőtérben és a talajszint alatti helységben
"A" és "B" tűzveszélyességi osztályba tartozó anyag nem
tárolható. Panelszerkezetű épületben PB-palackot tárolni, használni
PB-gázpalackos készüléket üzemeltetni még ideiglenesen sem szabad.
7.) A lakásban az "A" és "B"
tűzveszélyességi osztályba tartozó éghető folyadékból legfeljebb 20 liter
tárolható. A "C" - "D" tűzveszélyességi osztályba tartozó
éghető folyadékból nemzeti
szabványban meghatározott (pl. fűtőolajból maximum
50 liter), annak hiányában legfeljebb 60 liter mennyiség tárolható.
8.) Olyan kéményt nem szabad használni, amelynek falába
éghető anyagú épületszerkezet van beépítve, amelynek műszaki állapota nem
megfelelő, amelynél a jogszabály, nemzeti szabvány szerinti vizsgálatot és
tisztítást nem végezték el. A kémény használaton kívüli bekötő és tisztítónyílását,
koromzsák ajtót nem éghető anyaggal hézagmentesen lezárva kell tartani.
Füstelvezetésre csak jól összeillesztett, nem éghető anyagú, megfelelően
rögzített füstcsövet szabad használni, úgy, hogy az gyújtási veszélyt ne
okozzon.
9.) Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki
állapotú tüzelő és fűtőberendezést szabad használni, úgy, hogy a
"Használati utasításban" előírtakat maradéktalanul be kell tartani.
10.) Salakot és hamut csak teljesen lehűtött állapotban
szabad az erre a célra szolgáló edénybe, kijelölt salaktárolóba, illetőleg a
kijelölt egyéb helyre önteni.
11.) A hőfejlesztő, elektromos és világítóberendezést,
készüléket, eszközt úgy kell elhelyezni, rögzíteni és használni, illetve
közöttük és az éghető anyag között olyan távolságot kell megtartani, vagy olyan
hőszigetelést kell alkalmazni, hogy az éghető anyagra gyújtási veszélyt ne
jelentsen. A kismegszakítókat és olvadó betéteket (biztosító) túlbiztosítani,
"patkolni" tilos!
12.) A villamos gépet, berendezést és egyéb készüléket a
tevékenység befejezése után ki kell kapcsolni, használaton-kívül helyezésük
esetén a villamos hálózatról le kell váalsztani.
13.) Az épületben, helyiségben a villamos berendezés
kapcsolóját, a közmű nyitó és zárószerkezetét, a füstelvezető kezelőszerkezet
nyílásait, a nyomásfokozó szivattyú kapcsolóját, továbbá a tűzvédelmi
berendezést, felszerelést és készüléket eltorlaszolni, a belső közlekedési
utakat leszűkíteni még átmenetileg sem szabad.
14.) Lakóépületen belül gépjárművek, így az 50 cm3
feletti motorkerékpárok is csak gépjárműtároló helyiségben (garázsban)
tarthatók. Gépjárművet kapualjban csak úgy szabad elhelyezni, hogy a gépjármű
egyik oldalán a közlekedésre legalább 2 méter széles út szabadon maradjon, míg
udvarban az ajtótól, ablaktól, kiürítésre, menekítésre szolgáló lépcsőtől
legalább 2 méter távolságra szabad elhelyezni.
15.) A tisztán gázüzemű, a vegyes üzemű, illetőleg a
kettős üzemű járművet tilos elhelyezni, ha biztonsági szeleppel nincs
felszerelve:
a.
cseppfolyós (propán-bután) üzemanyag esetén:
-
talajszint alatti tárolókban, parkolókban stb.,
-
olyan gépjárműtárolókban, amelyekben akna, vízzár nélküli csatornaszem,
pincelejárat
van, amelyből talajszint alatti, illetőleg olyan helyiség nyílik,
amelynek teljes
levegőcseréje nem biztosított,ahol az átszellőzés el nem zárható módon
nem biztosított.
b.
sűrített földgáz üzemanyag esetén:
-
ahol az átszellőzés el nem zárható módon nem biztosított.
c.
a többszintesnél magasabb olyan építményben - kétszintes lakásokat tartalmazó
egyemeletes lakóépületek kivételével-, ahol az esetleges gázrobbanása
tartószerkezetek összeomlását idézheti elő (pl. panelszerkezetű
épületek).
16.) Gépjárműtároló helyiségben vagy tároló helyen
éghető folyadékot, egyéb éghető gázt - a gépjárműbe épített üzemanyagtartály
kivételével - tárolni nem szabad. Üzemanyagot, éghető gázt, folyadékot
lefejteni, illetőleg a gépjárműveket üzemanyaggal feltölteni, tűzveszéllyel
járó tevékenységet, továbbá a gázüzemanyag ellátó berendezésen javítást végezni
tilos!
17.) A lakóépület környezetében található tűzcsapokat,
oltóvíztároló vízkivételi helyét, tűzoltó vízforrásokat jelző táblákat, a
száraz felszálló vezeték földszinti csatlakozócsonkját gépjárművel, vagy más
módon eltorlaszolni, üzembe helyezésüket gátolni, vagy késleltetni nem szabad.
18.) Az épületek megközelíthetőségét, a tűzoltási
felvonulási utat és területet mindenkor biztosítani kell, parkoló járművel
leszűkíteni, vagy eltorlaszolni tilos!
19.) A lakóépület tűzvédelmi biztonsági berendezéseinek,
rendszereinek megfelelőségét,
működőképességét félévente ellenőrizni kell (pl. hő
és füstelvezető, "száraz" és "nedves" tűzcsapok
szerelvényei, tűzoltó készülékek, tűzálló ajtók, menekülési útirányt jelző
táblák akkumulátoros irényfények. Működésképtelenség, vagy hiányosság
észlelése esetén azt késedelem nélkül jelezni kell a lakóház tulajdonosának,
üzemeltetője vagy képviselője stb. felé.
A lakóépület villámvédelmi és közös elektromos hálózatát, berendezéseit
legalább 6 évente tűzvédelmi szempontból felül kell vizsgálni és a hibák
kijavításáról gondoskodni kell.
Továbbá be kell tartani és tartatni a Tűzvédelmi
Szabályzat alábbi, új ponjait:
a.
Az épületek közös
helyiségeiben – a tárolási célú helyiségek kivételével. Pl. lépcsőház, folyosó
stb. – nem szabad anyagot tárolni.
b.
Az épületek
közlekedési útjait, a tűzoltási területek, a lépcsőházak közötti átjárókat
állandóan szabadon kell tartani, azt a tárolt anyagokkal leszűkíteni, várakozó
járművekkel elállni tilos!
c.
Tilos a menekülésre
számításba vett kijáratokat, vészkijáratot leszűkíteni, oly módon, hogy a
kiürítéshez szükséges átbocsátó képesség nem biztosított! Szintén tilos a
menekülésre számításba vett kijárat, vészkijárat „ideiglenes” lezárása,
leszűkítése oly módon, hogy a menekülő számára za nem szüntethető meg azonnal.
d.
Kiürítésre figyelembe
vett közlekedőn, folyosón éghető anyagot, tárgyat elhelyezni csak a tűzvédelmi
hatóság engedéylével szabad.
e.
A tűzvédelmi
hatósággal történt egyeztetés nélkül a kiürítésre figyelembe vett közlekedőn,
folyosón éghető installációk, dekorációk, szónyegek, falikárpitok, továbbá
egyéb éghető anyagoknak az elhelyezéssel érintett fal- vagy a padló felületének
30 %-ánál nagyobb mértékű részét borító elhelyezése (a beépített építési
termékek és biztonsági jelek kivételével) nem megengedett.
f.
Tilos a jogszabály,
vagy hatóság által előírt, a tűz- vagy füstszakasz határon beépített tűz- vagy
füstgátló műszaki megoldás megszüntetése, eltávolítása, működésének
ekadályoztatása.
g.
A beépített
tűzvédelmi és tűzoltásra alkalmas felszereléseket (pl. száraz felszálló
vezeték, tűzjelző stb.) valamint a közművek (víz, gáz, elektromos áram stb.)
nyitó- és záró- szerkezeteit tartalmazó helyiségek ajtóit lezárni nem szabad. A
száraz felszálló vezeték szerelvényeit 5 évenként nyomáspróbának kell alávetni.
h.
A fenntartó
kötelessége a jogszabály, illetve hatóság által előírt tűzoltó technikai
eszköz, felszerelés, készenlétben tartásának, karbantartásának, ellenőrzésének,
felülvizsgálatának, a feltárt hibák igazolt javításának, nyomáspróbájának
elvégeztetése.
i.
Az épületek alatt
lévő garászokban – a jármű üzemanyagtankjában lévő mennyiségen felül –
tűzveszélyes folyadékot tárolni tilos!
j.
A lépcsőházban és a
közös helyisébekben – kivéve gartázs – benzin és gázolaj üzemű járművet tárolni
nem szabad.
k.
Gázüzemű berendezések
használatánál a kezelési és karbantartási utasításban foglaltakat
maradéktalanul be kell tartani.
l.
Elektromos
hőfejlesztő berendezést – pl. rezsó, vasaló stb. – csak hőszigetelő anyagú
alátéten szabad üzemeltetni. A berendezéseket használat után a hálózatról le
kell választani.
m.
A világító és
elektromos berendezéseket, hálózatot rendszeresen felül kell vizsgálni, karban
kell tartani és az észlelt hiányosságokat haladéktalanul meg kell szüntetni.
n.
A hőfejlesztő
berendezések (pl. hősugárzó, tűzhely stb.) és az éghető anyag között olyan
tűztávolságot kell tartani, hogy a berendezés sugáró hője az éghető anyagra
gyújtási veszélít ne jelentsen. Működő hőfejlesztő berendezést felügyelet
nélkül hagyni nem szabad.
o.
A lakóépületben
tűzveszélyes tevékenységet végezni csak úgy szabad, hogy az ott tartózkodó
személyek testi épségét és az épület állagát ne veszélyeztesse.
p.
Lakásban az I.
tűzveszélyességi fokozatba tartozó éghető foyladékból (pl. benzin, hígító stb.)
1 liter, a II. tűzveszélyességi fokozatba tartozó éghető folyadékból (pl.
Petróleum, olajok stb.) max. 20 liter tárolható.
q.
PB. Üzemű
gázkészüléket használni, illetve pb. Palackot tárolni paneles azerkezetű
lakóépületben, továbbá talajszint alatti helyiségben tilos!
r.
Az épületek
tűzvédelmi berendezéseit – pl. tűzjelző, füstelvezető, vészvilágítás stb. –
állandóan üzemképes állapotban kell tartani, azok meghibásodása esetén az
azonnali kijavításukról gondoskodni kell.
s.
A készenlétben
tartott kézi tűzoltó-készülékek időszakos felülvizsgálatát az OTSZ szerinti
gyakorisággal el kell végeztetni.
20.) Tűz észlelése
esetén a TŰZOLTÓSÁGOT a 105-ös telefonszámon azonnal értesíteni kell. A
tűz- jelzés tartalma:
A tűzeset pontos helye (utca, házszám, emelet stb.)
Mi ég, mit veszélyeztet,
Emberélet van- e veszélyben,
A tűzet jelző neve, címe, telefonszáma.
21.) A tűzoltóság közreműködése nélkül eloltott vagy
önmagától elaludt tűzeset tényét, továbbá a közvetlen tűz- vagy robbanásveszélyes helyzetet is be kell
jelenteni a tűzoltóságra, és a helyszínt a vizsgálat lefolytatásáig
változatlanul kell hagyni.
22.) A tűzvédelmi szabályok megszegées, amennyiben
súlyosabb elbírálás alá nem esik, szabálysértési eljárást von maga után.
23.) A tűzvédelmi szabályok betartását a tűzvédelmi
hatóság és a közös képviselő jogosult ellenőrizni és szükség esetén a
tázveszélyes körülmény megszüntetése érdekében intézkedni.
24.) A létesítményben a tűzoltást befolyásoló változásokat
be kell jelenteni az állandó készenléti jellegű szolgálatot ellátó hivatásos
tűzoltóságnak vagy önkormányzati tűzoltóságnak.
25.) Az építményben raktározott, tárolt anyag, termék
mennyisége nem haladhatja meg a vonatkozó jogszíbályban megengedett
tűzterhelési értékeket.
Az épületekben illetőleg helyiségeiben éghető anyag
olyan mennyiségben és módon nem tárolható, azzal olyan tevékenység nem
folytatható továbbá olyan tűzveszélyes cselekmény nem végezhető, amely az
épület és helyiségeinek rendeltetésszerű használatától eltér, tüzet vagy
robbanást okozhat.
26.) A nem állandó üzemű villamos gépet, berendezést és
egyéb készüléket a tevékenység befejezése után ki kell kapcsolni,
használaton-kívül helyezésük esetén a villamos hálózatról le kell választani.
27.) Ezen utasításban foglaltak betartása minden
tulajdonos (bérlő és állandóan vagy ideiglenesen az épületben tartózkodó)
részére kötelező!
28.) Jelen előírások megismerése,
betartása és betartatása minden lakó részére kötelező. A lakók kötelesek gondoskodni
arról, hogy a nevelésük, felügyeletük alatt álló személyek (pl. gyermekek stb.)
a jelen szabályzatban foglaltakat megismerjék és tevékenységük során ne
okozzanak tüzet, vagy közvetlen tűzveszélyt.
A jelen tűzvédelmi határozatot az igazgatóság 2013.
december 6.-án módosította.
Moró Erika sk.
ügyvezető